A legtöbb olimpikon vallásos áhítattal imádja a sportot. Kell is ez a jó értelemben vett fanatikus beállítottság ahhoz, hogy valaki a világ tetejére kerüljön. Léteznek azonban olyan egyéniségek is, akik valóban komolyan veszik a vallást, s akár még sportkarrierjüket is alárendelik mindennek.

Idén, az Olümpia szent ligetében meggyújtott olimpiai láng Londonban harmadszor fog fellobbanni, s jelzi majd mindenki számára a Játékok elindulását. 1908 és 1948 után ugyanis harmadszor adhat otthont a szigetország az ifjúság legjelentősebb sporttalálkozójának. A századelőn a sportolók az Olimpiai Játékokkal egy időben tartott világkiállítások kapcsán még csupán „epizodistáknak”, jelentéktelen mellékszereplőknek számítottak. Persze a sajtó áldásos tevékenysége nyomán akkor is hírt kaphatott a nagyérdemű a rekordokról, az egyes olimpikoni teljesítményekről. Azóta pedig szépen lassan hozzászoktunk, hogy az olimpián kozmikus teljesítményeket láthatunk, legendák születnek, álmok válnak valóra és szinte kivétel nélkül mindegyik Játékoknak megvannak a maguk sztárjai. Kétségünk ne legyen, idén is lesznek új sportrekordok, a meglévők mellé új ikonok fognak születni.

Sztárok, mint frontemberek

Régen sem volt ez másképp, sőt, a médiabulvár már akkor is működött. Persze a századforduló sztárjait nem olyan tű éles celeb-stratégiával építették mint a mostani fenegyerekeit - gondoljunk itt a jelen nagyságai közül akár a jamaicai „sprinterkirály” Usain Bolt-ra, vagy Michael Phelps-re, aki Pekingben 8 aranyat tempózott össze, s azóta nemes egyszerűséggel csak „vízi erőműként” hivatkoznak rá.

A könyves futó bulvárkálváriája

Forrás: www.olympic.org

Kétségkívül már az 1908-as londoni olimpián is kereste a sajtó a fogást a sportolókon. A vallás tisztelete és a versenyzés okozta konfliktus miatt a „könyves futóként” elhíresült Forrest Smithson köré valóságos legendát szőttek. Történt ugyanis, hogy Forrest teológushallgatóként érkezett a Játékokra (később baptista lelkész lett belőle), s a vasárnap rendezett 110 m-es gátfutást, sokak csodálatára egy könyvvel a kezében futotta végig, s nyerte meg. Elindult persze a találgatás, hogy mit is tarthatott a kezében? Voltak, akik úgy vélték, hogy a vasárnapi versenytilalom megszegése miatt a könyvek könyvétől, azaz a Bibliától nem tudott megválni. Mások szerint még a rajt előtt is a vágtafutás helyes technikáját firtató How to Sprint című könyvet biflázta. Az „urban legend” gyártók egy újabb csoportja úgy vélte, hogy Sherlock Holmes kalandjai ragadták annyira magukkal, hogy még futás közben is képtelen letenni. Egy dolog természetesen tény - könyvvel futott. Ám ki-ki döntse el, hogy a zuhanyhíradó akkori híradási közül melyik állhat legközelebb a valósághoz.

Fussunk Isten dicsőségére

A vasárnapi versenyzésről szóló történetekről talán még a könyves futóénál is ismertebb az 1924-es párizsi olimpián induló, edinburgh-i lelkipásztor, Eric Liddell kálváriája.

Forrás: www.olympic.org

Az ő élettörténetét a négy Oscar-díjjal jutalmazott, Vangelis által megzenésített, Tűzszekerek című filmben követhetjük nyomon. A sztorija abban állt, hogy az olimpián 100 m-es síkon akart indulni, erre is edzett, ám mivel az előfutam vasárnapra esett, ezt a számot lemondta és inkább 200-on és 400-on állt rajthoz. Eric-et, mivel 100-on igen nagy esélyesnek számított, mind a sajtó, mind az olimpiai bizottság, sőt még az angol király is presszionálta az indulás miatt. Ám ő hajthatatlan maradt: „Isten parancsa előbbre való, mint a haza dicsősége. Vasárnap nem futok.”

Taktikája igen figyelemreméltó: „Az első kétszázon olyan gyorsan futok, ahogy csak tudok. Aztán a futam második felében Isten segítségével még gyorsabb leszek.” Azóta eltelt néhány év, sok víz lefolyt a Dunán, s a jelen futógurui kissé szofisztikáltabb edzésmódszerrel készülnek.  

by Bery :)