Az olimpia az emberiség egyik legnagyobb kulturális és gazdasági vállalkozása. Egy olyan hely, ahová nem csak a sportolók igyekeznek, hanem a média képviselői közül is több ezren összejönnek, hogy tudósításaikkal lázban tartsák a nagyérdeműt.

A tévés közvetítés, mint a legsokoldalúbb médiaélményt biztosítani képes eszköz nagyon korán megjelent az olimpiai játékok környezetében. Már az 1936-os berlini játékok idején szerepet kapott - igaz ekkor még csak belföldre sugároztak és a játékokat a náci propagandagépezet sajátította ki önmaga felsőbbrendűségének demonstrálása érdekében. A nemzetközi közvetítési rendszer kiépítésére az 1960-as „örök város”, római olimpiáig kellett várni. Az azóta eltelt évtizedek során a média egyre jelentősebb befolyásra tett szert, elég ha csak azt említjük, hogy majdnem akkora a média siserehad az olimpiákon, mint ahány versenyző vesz részt (kb. 10.000 fő), hogy egy-egy olimpiáért kifizetett médiajogok az egekbe szöktek, illetve hogy a kéthetes esemény kumulált nézőszáma a 30 milliárd főt súrolja. A demokrácia őrkutyái - ahogy az olimpikonok - sajátos helyen tömörülnek. Londonban már az olimpiai rajt előtt egy hónappal megnyitották az Olimpiai Parkban az újságírók bázisául szolgáló sajtóközpontot (Main Press Centre - MPC). Négy emeleten, 31.000 négyzetméteren várják a 6.000 akkreditált újságírót, tévés, rádiós munkatársakat. Sebastian Coe, a Londoni Szervező Bizottság (LOCOG) vezetője úgy nyilatkozott, hogy: „az olimpián a világ legjobb sportolói fognak versenyezni, ezért a világ legjobb újságíróit a világ legmodernebb közvetítés-technológiai infrastruktúrával felszerelt sajtóközpontban várjuk.”


Forrás: AFP
Boris Johnson, London polgármestere és Sebastian Coe, a Szervező Bizottság (LOCOG) vezetője

Az újságírók kapcsán a sajtószabadság kérdésköre időről-időre felmerül a nagy sportesemények idején (emlékezzünk csak a nem oly rég befejeződött Foci EB-re, ahol a megnyitóünnepség idejére Julia Timosenko jogtalan bebörtönzése miatt tiltakozott néhány állam- és kormányfő mellett a nemzetközi sajtó). Az olimpia alatt pedig még jobban előtérbe kerülnek a szabadságjogi kérdések. Négy évvel ezelőtt, Kínára hatványozottan igaz volt mindez!

A csillogó szemű zsurnaliszták komoly bojkottal fenyegették a játékokat, melynek hátterében az állt, hogy a kínai vezetés folyamatosan felrúgta a nemzetközi sport- és politikai diplomácia írott és íratlan szabályait. A kommunista/államkapitalista korifeusok politika felfogása, sajtóetikája, civilügyekbe való direkt beavatkozása asszociációk tárházát kínálta a reklámkommunikációs aktivitásoknak.

Kínában az is előfordult, hogy kitiltották az újságírókat a tibeti zavargások környékéről - falakat emelve az információ szabad áramlásának. A jó szándékú „médiahiénák” pedig gondoltak egyet s megszervezték magukat. Kampányt indítottak a sajtószabadságra is fittyet hányó kínai népnyúzók ellenében.


Forrás: www.adsoftheworld.com

A bilincs motívumával sikerült negatív konnotációs keretbe foglalni az olimpia nemes eszméjét. Az ötlet „vizuális csomagolóanyaga” mögött tagadhatatlanul figyelemfelkeltő tartalom rejtőzött. A bilincs motívumával operált korábban pl: az angol kormány az euró kapcsán indított népszavazás ügyében is, illetve Oliviero Toscani fényképezőgépe is exponált már rá a multikultis Benetton-reklámokban. Volt is következménye abban az országban, mely egyesek szerint a világkereskedelem centrum-országa.

Az idei előkészületeket látva, abban biztosak lehetünk, hogy az olimpia, szemben a négy évvel ezelőttivel és például az 1980-as moszkvai olimpiával -, melyet az afganisztáni gebasz okán Carter elnök puccsolt meg - a londoni nem válik majd propaganda-színházzá. Celebrate humanity!

by Bery :)